Hát

Kisebb kihagyás után úgy döntöttem, hogy írok valamit mert miért is ne. Az biztos, hogy jobb ha írok, mintha valami mást csinálnék. Egyrészt azért mert még mindig mea culpa van egy bizonyos buli miatt, ahol valószínű minősíthetetlenül viselkedtem. Az a baj, hogy tök mindegy mit csináltam, meg mennyire voltam készen, önmagam lejáratása olyan szinten érint most rosszul, hogy nem tudok napirendre térni. Főleg azért, mert már annyira belehergeltem magamat, hogy fizikailag rosszul vagyok. Egész nap hányhatnékom van és kissé skizofrén módon viselkedem. Hol sírok, hol leszarom a történteket. Jobb lenne úgy gondolkodni erről, hogy jó na és, mindenkinek lehet egy ilyen estéje, de valahogy most nem tudok túljutni ezen. Valószínű azért, mert annyira régen voltam out of control állapotban, hogy így még rosszabb. Lehet az a legnagyobb gond, hogy mindez kvázi idegenek előtt történt és nem a saját baráti körömben, ahol leszarnák ezeket. Ma utánanéztem különböző AA gyűléseknek, ebből az ügyből kifolyólag. Nem tudom még, hogy akarok-e menni. Az biztos, hogy nem ártana. Nem szeretem, amikor 2.0 leszek, saját magam nagyon részeg verziója és ön magamból kivetkőzve olyan dolgokat csinálok, amiket alapvetően nem. Az biztos, hogy ezekért nem szeretetném ha elítélnének, mégis ismeretlenül is ítélkezni fognak felettem. Jó, most már mit csináljak? Lényeg a lényeg, nem szeretném még évekig hallgatni, hogy mennyire gáz voltam, miket csináltam, mert szerintem mindenkivel megesik. Remélem M sem haragszik, bár ő tegnap délelőtt biztosított erről, de azóta nem beszéltünk, szóval ki tudja. Mindegy itt vagyok, élek, egyelőre. Majd meglátjuk mi lesz. Csak talán időnek kéne eltelnie?

Még nincsenek kommentek, írok én

Ezeket a nevetséges tényeket Gebriell írta | Időpont: 21:19 | ivászat szerintem 

Vajon ciki-e ennyi évesen szeretni a Kiscsillagot?

Mert szerintem az. Legalábbis, ha már elmúltál 16. De mit csináljak, ha újra tetszik? Mondjuk amikor megtetszett, akkor sem voltam már tini. De most akkor mi legyen? Akarjak menni a koncertjükre? Úr Isten, micsoda dilemma. Mindig is alternatív köcsög voltam. Úgy látszik ez nem változik.

 

 

Még nincsenek kommentek, írok én

Ezeket a nevetséges tényeket Gebriell írta | Időpont: 13:00 |

2 reklám Chris Cunningham-től

Hát elég hasonló: Gucci vs. Telecom Italia

 

 

Még nincsenek kommentek, írok én

Ezeket a nevetséges tényeket Gebriell írta | Időpont: 15:36 |
Régebbiek | Végére »